2014. augusztus 21., csütörtök

Egy kis szösszenet

KÉRLEK OLVASSÁTOK EL! :)

Sziasztok :))

Higgyétek el, nem terveztem ennyire eltűnni... De tényleg, szó szerint eltűntem. Mármint a netről. Facebook-on is isten tudja mikor voltam utoljára, és ezért itt is szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akiknek nem írtam ott vissza.

A nyaram finoman szólva sem úgy alakult, ahogy elterveztem/vártam. Azt hittem, sokat leszek itthon, lesz időm írni, és még egy csomó más dolgot csinálni. Aha, meg ahogy azt Móricka elképzelte... Folyton vagy itt voltam nyaralni, vagy ott, vagy a mamához száműztek, vagy tudom is én. Szerintem, ha azt mondom, hogy voltam itthon egyben 2 teljes napot június óta, akkor túlzok. (Persze, tudom, szegény lány, ennyit volt nyaralni :D) Arról nem is beszélve, hogy küszöbön egy újabb költözés, amihez is minél előbb ingatlant kell találni, össze kell dobozolni, stb. Anyával, amikor itthon is voltam, mindig elmentünk házakat nézni, bár hiába az igyekezet, nem tartom valószínűnek, hogy a sulikezdésig el tudnánk költözni, amikor még meg sem találtuk "az igazit" :D Dióhéjban ennyit akartam, hogy tudjatok a jelenlegi helyzetről.


Egyébként, elkövettem egy orbitálisan nagy hibát... Elfelejtettem kiírni, hogy időközben (pontosan az előző rész előtt egy nappal, július 2-án) 2 éves lett a blog! :')))

És akkor, még egy percet szánjatok rám. Csak meg akarom köszönni Nektek azt a hihetetlen támogatást és kitartást, amit velem szemben tanúsítotok, valljuk be, már elég hosszú ideje. Egyszerűen hihetetlen volt feljönni ide, és látni, hogy mennyivel gyarapodott a feliratkozók száma, annak ellenére is, hogy nem volt fent új fejezet, a napi több száz oldalmegjelenítésről meg már ne is beszéljünk! Elképesztőek vagytok, ez tény. Én pedig elképesztően hálás vagyok Nektek, ez is tény. 


És, mielőtt még esetleg bárki félreértelmezné a bejegyzés célját, ESZEMBEN SINCS szünetet bejelenteni, vagy abbahagyni a blogot!

Tudnotok kell, hogy ihlethiányban egyáltalán nem szenvedek, sőt! Nyaralás közben is állandóan a sztori folytatásán - egészen a történet legvégéig, mert hogy az is megvan már jó ideje a fejemben - pörgött az agyam, újra és újra ismétlődtek a meglévő jelenetek, úgyhogy sok részletet sikerült még kidolgoznom rajtuk ;) Azt pedig már említeni sem merem, hogy a mostanin kívül van kapásból minimum 1 hosszú, és legalább 4 rövid történetre ötletem... :D

Szóval, őszintén bízom abban, hogy túljutok ezen a hullámvölgyön, és újult erővel, gyakran fogom hozni Nektek a részeket ;) A támogatásotok hihetetlen erőt ad, a jelenlétetekkel, a kitartásotokkal Ti tartjátok bennem a lelket, ez az igazság. Amíg Ti itt vagytok, én is itt leszek, ebben biztos vagyok. 

Az új részt, ha minden jól megy, pár napon belül már olvashatjátok :))

Na jó, tényleg nem akarom tovább rabolni az időtök, úgyhogy még egyszer köszönöm, hogy vagytok nekem :')) Millió puszi: Agirlintheworld <3

2 megjegyzés: