2016. február 20., szombat

~133. Bradford (1.rész)

Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt, ami a címe ellenére igazából még nem Bradfordban játszódik, hanem csak az odavezető úton... Viszonylag hosszú lett, remélem tetszeni fog! :))
Az előző fejezethez érkezett kommentekért pedig nagyon nagyon hálás vagyok, köszönöm, hogy itt vagytok velem, és olvassátok a blogot! ♥♥♥
Jó olvasást, és remélem elnyeri a tetszéseteket! Komizni ér! ;) 

~133. Bradford (1.rész)


Louis szemszöge:

— Te csak jót akarsz Lexának, amiért nagyon hálás vagyok neked, Gem — sóhajtottam fel megadóan. — És őszintén remélem, hogy egyszer majd megérted a miértjeimet... — néztem rá legyőzötten, aztán némán beültem én is a kocsiba (a volán mögé – pff!), a döbbent Gemmát faképnél hagyva.

***

Lexa szemszöge:

Várakozásaimmal ellentétben az autóban egyáltalán nem lett feszült a hangulat, miután Louis is beült, egyedül én éreztem magam egy picit feszélyezve, bár Harry hamar elvonta a figyelmem az idegeskedésről... Ugyanis, alighogy kiértünk Holmes Chapelből, erőteljesen szipogni kezdett az előttem lévő ülésen.

— Minden oké, Hazz? — simogattam meg a vállát aggódva, de mivel választ nem kaptam, előrehajoltam hozzá (amennyire csak tudtam az övtől), és szorosan átöleltem a nyakát, az arcomat pedig az övéhez nyomtam.

— Shh, Harry, nyugalom — csitítgattam halkan, néha-néha lágyan megsimogatva a mellkasát.

Amikor Harry végül elkapta a csuklóm, majd óvatosan megfogta a kezem, elmosolyodtam, és megszorongattam őt a köztünk lévő ülés háttámlájával együtt.

Csak néhány perce utazhattunk így, összeölelkezve, amikor a bátyám felháborodottan szólalt meg mellettem:

— Na, tessék! Ideültetsz magad mellé hátra, aztán meg előrehajolsz, és egész egyszerűen itt hagysz egyedül! — sértődött be.

— Ugyan, Nialler! — sandítottam hátra a vállam fölött bocsánatkérően.

— Tudod mit, Niall, akár te is vezethetnél! — vetette fel Louis, a hangjából remény csendült. — Akkor elöl ülhetnél, és Lex is előrehajol... — Próbálta a lehető legésszerűbben megmagyarázni a dolgot, természetesen azért, hogy újra mellettem legyen a helye.

— Esküszöm, Harold, jobb lenne, ha helyet cserélnénk! — folytatta a bátyám, Lout teljesen figyelmen kívül hagyva.

— De most komolyan, viccet félre téve! Niall, haver, nem akarsz inkább te vezetni? — kérdezte Louis reménykedve, mire Harry figyelmeztetésül karon vágta, hogy ne feszítse túl a húrt.

— Idióták! — forgattam meg a szemeimet, és megszorítottam Harry kezét, akinek időközben egy könnycsepp gördült végig az arcán – ami egyúttal az én arcomat is végigszántotta, lévén, hogy az övének támasztottam a fejem.

— Megint Rose? — suttogtam szinte hangtalanul Hazz fülébe.

Harry erre egész testében megfeszült, és kétségbeesetten nyúlt a rádióhoz, hogy bekapcsolja, majd a hangerőt is feltekerte annak érdekében, hogy minimalizálja Louis és Niall esélyét a hallgatózásra.

— Részben... Azon gondolkodtam, hogy mikor jöhetnék haza egy kis időre, mert már most nagyon hiányoznak anyáék, pedig húsz perce sem indultunk el! Amikor hazalátogat az ember, akkor a megérkezésnél, illetve a búcsúzásnál még fokozottabban érzi ezt a hiányt, mert Londonban már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy be kell érnem a telefonnal... De így, amikor megölelhetem őket, az egészen más érzés, és... olyan jó lenne gyakrabban jönni! Plusz erről az is eszembe jutott, hogy legközelebb úgy akarok már haza menni, hogy Rose-t is viszem, hogy bemutassam, és... Ajj, elegem van, Lex! — nyögött fel elkeseredetten.

— Shh, Hazz, emlékszel, hogy miben egyeztünk meg otthon? Csak türelem, ha Londonban leszünk, megoldjuk! — csitítgattam halkan.

— De komolyan eljönnél velem hozzá? — kérdezte Harry hitetlenül.

— Még szép, édesem! Megszerezzük neked! — nyomtam egy puszit az arcára.

— Imádlak! — húzott magához Hazz (persze már amennyire ez ment neki az anyósülésről hátranyúlva...).

Miután Harry teljesen megnyugodott, kikapcsolta a rádiót, én pedig megkönnyebbülten dőltem hátra, majd bocsánatkérően a bátyámhoz fordultam.

— Ne haragudj, Ni, tudod, hogy mennyire szeretlek — bújtam hozzá engesztelően, mire a szőke fiú ellágyulva biccentett egy aprót, aztán magához ölelt, és a hajamba puszilt.

Hosszú percekig maradtunk így, az autóban közben végig néma csend honolt, de végül a bátyám elgondolkodva megszólalt:

— Nagyon remélem, hogy minden rossztól meg tudlak védeni, húgi — szorított magához erősebben. — Soha, senkinek sem engedném, hogy bántson téged! Nem tudnálak még egyszer elveszíteni...

Hatalmasat nyeltem, a legutolsó mondatát hallva elöntött a bűntudat.

Hogy gondolkodhattam ilyen kicseszett önzően?! El akarok menni, hogy megkönnyítsem magamnak Eleanor terhességét, szülését, majd a Louisval közös gyermeknevelését, ésatöbbi... És lehet, hogy ezzel Elnek is kedvezek, meg talán Louisnak is könnyebb így, de másra nem is gondoltam...! Niall, Tori, Danielle, a többi fiú... Idáig csak olyan szemmel néztem ezt, hogy ők fognak hiányozni nekem, abba bele sem gondoltam, hogy esetleg ez fordítva is igaz lehet, és hogy fájdalmat okozok nekik is...!

A visszapillantóban találkozott a tekintetem Louiséval, és ahogy lassan könnybe lábadt a szemem a gondolataimtól, úgy rándult meg az ő arca, elvégre utálja, ha sírni lát.

Aztán hirtelen eszembe jutott róla valami, és mielőtt még átgondolhattam volna a dolgot, hagytam, hogy az eszembe ötlő kérdés felelőtlenül kicsússzon a számon...

Niall, honnan tudom eldönteni, hogy egy fiú csak meg akar dugni, vagy pedig komolyabb szándékai vannak? — Ahogy kimondtam, azonnal megbántam, de már késő volt... Bassza meg!

Louis erre hatalmasat fékezett, és miután mind a négyen sikeresen leteszteltük a biztonsági öveink hasznosságát, nyekkenve huppantunk vissza az üléseinkbe.

— Khm... ez most honnan is jutott eszedbe, Lex? — kérdezett vissza végül a bátyám (megjegyzem, teljesen jogosan), összeráncolt szemöldökkel, megtörve ezzel a kialakult feszült csendet.

— Hát én csak... izé... — vörösödtem el teljesen. Erre most mi a szart mondjak?! Miért is nem gondolkodom, mielőtt kinyitom a szám?!

— Csak nincs valaki konkrét, aki miatt ez érdekel? — puhatolózott Niall. — Mondd a nevét, ha ismerem, vagy mutasd meg, és én egy perc alatt eldöntöm!

Éreztem, ahogy Louis tövig nyomja a gázpedált, az autó pedig egyre jobban felgyorsul alattunk – mintha csak ő is az én válaszomat várta volna, a vezetésre kevésbé figyelve.

Hatalmas szerencsémre Harry ügyesen kimentett a szorult helyzetből, és ráadásul olyannyira jól, hogy a bátyám gyanúját szinte teljesen el is altatta:

—Tegnap este, Niall, mint ahogy te magad is láthattad, Lexa és Gem lejöttek, mert nem tudtak aludni. Na, akkor néztünk valami filmet, amiben volt hasonló szitu, hogy a csajt át akarta ejteni a pasi, de végül beleszeretett, és megbánta, hogy csak ki akarta használni, vagy mi, gondolom onnan vette a húgod!

Igyekeztem nem túl feltűnően megkönnyebbülni, illetve hálaimát rebegni, míg Louis pedig visszalassított a megengedett sebességre. Mindketten megúsztuk, Hazzának köszönhetően.

— A film címét meg ne kérdezd, haver, tudod, hogy hadilábon állok még egy csaj nevének a megjegyzésével is, ha épp egyéjszakás kalandra kerül sor! — vigyorodott el Harry. — Nem vagyok rá büszke, de ez van!

Niall ezen helyeslően bólogatva elröhögte magát, én pedig éreztem, hogy teljesen meg lettem mentve. Harry névmemóriája tényleg hagy némi kivetnivalót maga után, világosan emlékeztem például arra, amikor Hazz arról a randijáról mesélt, ahol véletlenül megint látta Rose-t, de persze a vele szemben ülő lány nevét már képtelen volt felidézni, kevesebb, mint 24 óra elteltével... (119.fejezet – a szerk.)

Miután a bátyám aztán kellően kiszórakozta magát Harry magyarázatán, végül hozzám fordult:

— Tudod, ha értelmes választ szeretnél erre a kérdésre, akkor szerintem a legjobb lenne, ha egy olyan nagy tapasztalattal rendelkező szakértőt kérdeznél meg erről, mint például Louis, aki igencsak jártas az effélékben! — válaszolta Niall, az én ereimben pedig megfagyott a vér.

Louis is hasonlóan reagálhatott, legalábbis a visszapillantóban látott falfehér arca erről tanúskodott. Rémült pillantása szinte azonnal összekapcsolódott az enyémmel a tükörben, miközben önkéntelenül is ismételten egy hatalmasat fékezett.

De bármennyire is dőlt előre, majd esett vissza hátra a testem, tehetetlenségéből adódóan ugyebár (csakhogy egy kis fizikát is beiktassunk), a tekintetem nem szakadt el attól a fiúétól, akinél lassan már abban sem lehettem biztos, hogy milyen valójában, illetve, hogy tényleg ismerem őt, főleg a reggeli telefonját is figyelembe véve...

— E-ezt mégis hogy érted, Niall? — kérdeztem remegő hangon, és a fejemet megrázva megszakítottam a tükörbeli a szemkontaktust.

— Bazmeg, Louis, hol szerezted a jogsidat?! Esküszöm, megölsz minket, mielőtt Bradfordba érnénk! — bosszankodott a bátyám, az előtte lévő ülésnek támaszkodva a kezeivel, hogy ne eshessen előre még egyszer olyan könnyen, ha esetleg Lounak ismét fékezni támadna kedve.

— Niall, hogy értetted ezt az előbb? — ismételtem meg a kérdést egy gyors torokköszörülést követően, aminek hála sokkal kevésbé volt árulkodó a hangom.

— Ne mondd, Lex, hogy te nem vagy tisztában a mi nőcsábászunk előéletével! — csóválta a fejét a szőke ír, és vállba bokszolta Louist.

— Niall! — szólt rá a fiú idegesen, figyelmeztetésképp.

— Most miért ne tudhatná? — értetlenkedett a bátyám.

— Louis! — pillantott rá Harry is jelentőségteljesen, és mintha csak azt mondta volna a szemeivel, hogy „joga van tudni!”. Te jó ég, de vajon mit?!

— Nos, hugicám, képzeld el, hogy miután híresek lettünk, Zayn és Harry kicsit szolidabban ugyan, de nagykanállal habzsolták az élvezeteket, erről a Casanováról meg már ne is beszéljünk! — bökött Lou felé a fejével. — Akár két-három nő is egy éjszaka, nem igaz, öregem? — veregette vállon a szöszi kaján vigyorral.

— Ne túlozz! — sziszegte Louis megsemmisülten, én pedig éreztem, ahogy a torkomban gombóc keletkezik.

Tessék?!

— Most miért nem dicsekszel ezzel úgy, mint régen? — vigyorgott Niall. — Világosan emlékszem, haver, egyszer egy édeshatosról áradoztál reggelinél, és bár a gyűrödt arcodból ítélve nem, de a távozó öt lány láttán végül mégis elhittem, hogy kivételes terhelésnek voltál kitéve aznap éjjel! — röhögött fel, nekem pedig felfordult a gyomrom.

Édeshatos?! Ez most komoly?! Biztos, hogy ő is az én Loumról beszél?!

— Cs-csak túlzol, Ni — nyöszörögtem remegő hangon.

A visszapillantóban láttam, ahogy Louis könnyes szemeiben hála csillant, majd a fejét lemondóan csóválva inkább megszakította a szemkontaktusunk.

— Látjátok, hogy mennyire naiv? Édes kicsi drágám! — nevetett fel a bátyám, egy cuppanós puszit nyomva az arcomra. — Pedig sajnos vannak ilyen léhűtő alakok, akiket neked feltétlenül kerülnöd kell, nincs mit tenni!

— Niall, sok lesz — intette le Harry, aggódva fürkészve az arcom a tükörben.

— Miért remegsz, Lex? Csak nem rájöttél arra, hogy jogosan mondtam neked, hogy óvakodj a hozzá hasonlóktól? — simogatta meg a hátam lágyan az ír fiú.

Képtelen voltam megszólalni, a fejem zúgott.

— Merthogy pontosan ezért mondtam ezt anno. Én ismerem őt, és a fajtáját, te nem.

— Niall, hibáztam a múltban, nem vagyok rá büszke, de ne állítsd azt, hogy még mindig ilyen vagyok! — vágott közbe idegesen Louis, a pillantása a visszapillantóból is égetett.

— Ne nézz hülyének, Lou, lehet, hogy tényleg visszafogod magad mostanában, de a jellemed ennyit nem változik! Különben is, amikor összejöttél Ellel, három hét elteltével már-már kezdtük elhinni, hogy valósággá válik a lehetetlen, és benő végre a fejed lágya, örültünk, hogy valaki végre elkapja a tökeid, de pontosan tudom, hogy őt is megcsaltad másfél hónap után! Emlékszem a két távozó bombázóra egyik reggelről, ráadásul aznap fél órán belül már újra Eleanorral smároltál! Utána is számtalanszor megcsaltad, és kizárt, hogy valaha is megváltoznál ilyen téren! Igen, észrevettem, hogy az utóbbi hónapokban visszafogtad magad, de szerintem inkább csak arról lehet szó, hogy jobban ügyelsz a diszkrécióra, vagy esetleg... Á, nem, az kizárt! Vagy talán van valaki tartós, El mellett? Ki vele, haver, csak nem lépett be a képbe egy bizonyos szerencsétlen harmadik fél is, akit ilyen ügyesen rejtegetsz előlünk?!

Akkorát nyeltem, hogy komolyan féltem, hogy a bátyám valahogy meghallotta... A döbbenetem és a szívembe maró fájdalom leírhatatlan volt.

Hát ez lennék én, az a bizonyos undorító, galád, mocskos harmadik, akit mindig, mindenki utál! Röhej, hogy épp Niall ébreszt rá, de mindegy... Azt hiszem, jobb tudni, hogy mi is vagyok pontosan, legalább kitisztul végre a kép. És milyen találóan mondta, hogy egyúttal szerencsétlen is vagyok... Elvégre őszintén szeretem azt, aki nem tart többre engem egy egyszerű pótléknál, aki bármikor kéznél van neki, ha éppen kell, csak bosszantó módon még nem sikerült megdugni, mert valami mindig közbejött... Talán tényleg csak arra játszik? Sértő számára, hogy eddig nem jött össze velem a dolog, és most már addig csak azért is kitart?

A gondolataimból a dudaszó rántott vissza a valóságba, Niall üvöltözésével szinkronban, mire a tekintetem automatikusan a visszapillantóra vándorolt, ahonnan Louis kitartóan figyelt engem, semmi mással nem foglalkozva (pedig a vezetés lehet, hogy lényegesebb lenne)... Néhány másodpercre elhalkult körülöttünk minden, csak a két farkasszemet néző szempár létezett, de végül kapcsolt az agyam:

— Louis, az utat figyeld, az isten szerelmére!

A fiú, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel, úgy eszmélt föl, és a helyzetet felmérve hirtelen megrántotta a kormányt, az utolsó pillanatban megakadályozva, hogy az autó a korlátnak csapódjon, majd gyorsan visszatért a felrajzolt sávba, és besorolt Liamék kocsija mögé.

— Egy szót se! — figyelmeztette kapásból a két, a száját már nyitó fiút Louis, mielőtt még beszólhattak volna neki az előbbi majdnem-balesetért.

Harry erre csak szó nélkül előkapta a telefonját, és Lout fél szemmel, aggódva méregetve, tárcsázta Liamet, hogy a következő benzinkútnál inkább álljunk meg egy kicsit...

***

— Louis, bazmeg, te ittál, vagy mi a jó isten van?! — támadt neki azonnal Niall, ahogy kiszálltunk az autóból.

— Nem is rossz ötlet, majd most veszek magamnak valami piát — mormogta Lou, miközben automatikusan szorosan mellém lépett, hogy a közelemben lehessen.

Szerencséjére elég halk volt ahhoz, hogy rajtam kívül más ne hallja a szavait, én pedig nem tettem szóvá hangosan a kijelentését, szimplán csak hitetlenül néztem fel rá, mire ő megvonta a vállát.

— Valami gond van, vagy miért kellett megállni? — sétáltak oda hozzánk aggódva Liamék, miután ők is kikászálódtak az autójukból.

— Louist kérdezzétek! — mutatott a fiúra indulatosan a bátyám. — Nem tud vezetni ez az idióta, többször is majdnem kinyírt minket!

— Hé, haver, minden oké? — veregette meg erre Lou vállát Liam, bár a kérdés feltevése közben végig az én arcomat fürkészte, mintha csak valójában hozzám beszélne.

Louis erre morgott valamit, majd szó nélkül elindult a benzinkút épülete felé.

— Lex? — vonta fel a szemöldökét a teknősimádó.

— Semmi gond sincs, Li — erőltettem magamra mosolyt, mire az említett nagyot sóhajtva, a szemeit megforgatva bólintott, jelezve, hogy megértette, az idő most nem alkalmas a helyzetbe való belebonyolódásra.

— Vegyünk valamit enni, ettől a sok izgalomtól iszonyúan megéheztem! — vetette fel Niall, mire mindenki hangosan felnevetett. — Most mi van?! — kérdezte felháborodottan a bátyám. Édesem, javíthatatlan!

Végül mind, az arcunkon egy visszafojtani próbált mosollyal követtük a durcás szöszit a benzinkút épületébe.

Míg a srácok egyből ráálltak a kajálás gondolatára (megjegyzem, nagyjából egy órája ebédelhettünk...), Tori Danielle-t és engem magával rángatott az újságokhoz. Ők ketten szinte azonnal lecsaptak valami magazinra, én pedig unottan álldogáltam mellettük, miközben a fejemben a kocsiban hallottak visszhangzottak szüntelenül.

Merő véletlenségből kalandozott el a pillantásom a polcnak arra a részére, amire jelenleg különösen nem voltam kíváncsi...  A magányos kamionosoknak szánt pornóújságok tömkelege azonnal olyan kérdéseket juttatott eszembe, hogy Louis vajon pontosan hány lánnyal lehetett együtt, milyenek voltak ők, mindegyikkel élvezte-e, és még sorolhatnám... Gondolom, bőven volt alkalma mindenfélét kipróbálni, nem annyira a pozitúrákra értve, mint a különböző hajszínű, szemszínű és bőrtípusú lányokból válogatva, kedvére való kombinációkat összeállítva... Brr!

Már ezektől a gondolatoktól is émelyegni kezdtem, de amikor a szemem megakadt az egyik címlapon szereplő ’édeshármas’ szón, majd a tekintetem lejjebb vándorolt a szót tartalmazó szalagcímről egy képre, amin két iszonyat jó alakú csaj térdelt a kamerának háttal, egy szál tangában, valami pasi előtt, a szerszámát és a golyóit az egymás fölött elhelyezkedő fejükkel kitakarva (ha jól sejtem valami tevékenységet folytatva közben...), a szám elé kellett kapnom a kezem, mert éreztem, hogy felfordult a gyomrom, az ebédem pedig visszakívánkozik...

— E-Elnézést! — botorkáltam el a pénztárig. — Merre találom a mosdót? — nyöszörögtem a hasamat fogva.

Az eladólány egy együttérző mosoly kíséretében átnyújtotta a kulcsot, majd elmondta, hogy menjek körbe, és hátul megtalálom.

Ahogy kiléptem a friss levegőre, az émelygésem alább hagyott, de ettől függetlenül elindultam az útbaigazítást követve, hogy egy kicsit egyedül lehessek a gondolataimmal.

„... egyszer egy édeshatosról áradoztál reggelinél...” — villantak be hirtelen a bátyám Louisnak mondott szavai, én pedig megszédülve a benzinkút falának tántorodtam.

— Ne félj, foglak! — ragadott meg váratlanul valaki, forró tenyereit a derekamra simítva. Az érintése, és a hangja is elárulta Őt.

— Louis, te teljesen megvesztél?! — fordultam meg azonnal, és rémülten pillantottam a bejárat felé.

— Ne aggódj, senki sem vette észre, hogy utánad jöttem — nyugtatott halványan elmosolyodva. — Gyere! — húzott aztán magával az épület mögé, én pedig éreztem, hogy ismét felkavarodik a gyomrom...

Amikor végre elengedte a kezem, a mosdókhoz vezető folyosó ajtaja mellett a fal tövébe rogytam, és szorosan átöleltem a lábaim. Louis érintése nyomán még vibrált a bőr a karomon, nekem pedig tehetetlenségemben könnybe lábadt a szemem. Én ezt nagggyon nem akarom!

Lou szinte azonnal leguggolt elém, és aggódva vizslatta az arcomat.

— Állj fel, Lex, gyere, és lélegezz mélyeket — kérte végül pár perc elteltével, miközben a karjaimnál fogva felsegített. — Nézz a szemembe! Ez az, engem nézz! Nem fogsz hányni, rendben? — ismételgette nyugtató hangon.

Könnyes szemekkel figyeltem, a hasamat szorongatva, a gyomrom még mindig kavargott.

— Ennyire? — kérdezte felsóhajtva.

— Nem fogok hányni — ráztam meg a fejem, reflexből elengedve a hasam, mert éreztem rajta, hogy elszomorítja az émelygésem. Letagadom, ha az kell!

— Lehet, hogy a jelenlétem is fenntartja nálad az ingert... — húzta el a száját keserűen.

Összerándultam a hangjából kicsendülő kínlódástól.

— Nem! — vágtam rá azonnal. Bármit megtettem volna, hogy eltöröljem a fájdalmát.

Louis erre halványan elmosolyodva felnézett rám, tudtam, hogy nem hisz a tiltakozásom őszinteségében.

— Tényleg hányingerem van, de nem feltétlenül tőled... — próbáltam meggyőzni. — Inkább csak... izé...

— Tőlem — bólintott lemondóan.

— Inkább attól, amit Niall mondott... — ráztam meg a fejem, majd a számat elhúzva befejeztem a mondatot. — Attól, amit Niall mondott... Rólad...

Louis keserűen elmosolyodva lehajtotta a fejét, de végül, pár perc hallgatás után mélyen a szemembe nézett, és tett egy lépést felém. Automatikusan hátrálni kezdtem, de mivel már így is a falnál álltam, ezért még a teljes falhoz tapadás sem segített sokat...

— Nézd, Lex, elképzelni sem tudom, hogy most mi a véleményed rólam... Tudom, hogy elég rosszul áll a szénám... — sóhajtott fel megadóan.

Fogalmam sem volt arról, hogy mit tehetnék... Egyszerre vágytam a kocsiban elhangzottakkal kapcsolatban a magyarázatra, és mégis rettegtem tőle, mert ha esetleg valami olyat is elárul közben, amit nem akartam volna tudni, annak beláthatatlan következményei lesznek... Láttam, hogy Louis is erőteljesen küzdött magával, talán pontosan ugyanebből az okból, de végül erőt vett magán, és a tekintetünket összekapcsolva megszólalt...

*** --- ***

Louis szemszöge:

— Louis, bazmeg, te ittál, vagy mi a jó isten van?! — támadt nekem azonnal Niall, ahogy kiszálltunk az autóból.

— Nem is rossz ötlet, majd most veszek magamnak valami piát — mormogtam magamban, miközben automatikusan szorosan az én gyönyörűm mellé léptem, hogy érezhessem a közelségét.

Lexa hallotta egyedül a szavaimat, és hitetlenkedő tekintete láttán egy kicsit elszégyeltem magam, de inkább csak vállat vontam. Már mindegy, kimondtam, nem?

— Valami gond van, vagy miért kellett megállni? — sétáltak oda hozzánk aggódva Liamék, miután ők is kikászálódtak az autójukból.

— Louist kérdezzétek! — mutatott rám kapásból indulatosan az ír fiú. — Nem tud vezetni ez az idióta, többször is majdnem kinyírt minket!

— Hé, haver, minden oké? — veregette meg erre a vállam Liam, bár még a kérdés erejéig sem nézett rám, mintha nem is érdekelte volna a válaszom.

Sértetten dünnyögtem egy sort magamban, és őket faképnél hagyva az épület felé indultam. Tudtam, hogy beszélnem kell Lexával az imént elmondottakról, de rá kellett jönnöm, hogy egy rakáson ácsingózva a többiekkel, biztosan nem fogunk kettesben maradni.

— Lex? — hallottam meg még távolodás közben Liam hangját, de a válaszról már lemaradtam, mert addigra hallótávolságon kívülre értem.

A benzinkút boltjában aztán nemes egyszerűséggel megálltam az egyik sorban, és úgy tettem, mintha nézelődnék, holott hullára nem érdekelt sem a kínálat, sem bármi más, mert egyetlen dologra vágytam csupán, de azt sajnos semmilyen boltban sem lehet megvenni... Csak jóvá akartam tenni valahogy mindazt a kárt, amit az utóbbi 5-6 órában okoztam Lexának, gyakorlatilag pusztán a létezésemmel...

***

Amikor mind bejöttek az épületbe, a szemem sarkából én csakis Őt figyeltem, közben pedig igyekeztem ezt a tevékenységem a lehető legfeltűnésmentesebbé tenni.

A fiúk szerencsére hamar elfoglalták magukat az egyik polc előtt, így én könnyen odalopakodhattam az újságokat nézegető lányokhoz. Pontosabban, hogy helyesbítsek, Tori és Danielle nézegetett valami magazint, míg Lexa inkább csak magában álldogált, és úgy festett, hogy eléggé elmerült a gondolataiban.

Nem akartam teljesen a nyakára mászni, ezért megálltam egy-két méterrel távolabb, és látszólag az előttem lévő hűtő kirakatát kezdtem el tanulmányozni. A periférikus látásommal azonban rögtön érzékeltem, amikor Lex egyszer csak a szája elé kapta a kezét, mint aki menten elhányja magát... Rémülten fordultam felé, és ahogy felfogtam, hogy az én gyönyörűm éppen a pornóújságokat bámulja lemerevedve, a szívem összeszorult. Hogy lehettem én régen ekkora seggfej?!

A torkomban gombóccal próbáltam kiszűrni, hogy pontosan min akadhatott ki ennyire, és az utolsó pillanatban még sikerült rájönnöm, hogy nagy valószínűséggel az ’édeshármas’ szó idézte elő nála a bajt.

Lemondóan felsóhajtottam a felfedezésem után. Annyira baszottul nem érdemlem meg Őt!

Lexa közben botorkálva a pénztár felé indult, én pedig egy kis fáziskéséssel követtem a pulthoz. Annyira ki volt bukva szegény, hogy szerintem észre sem vette, hogy a háta mögött álltam... Miután megkapta a kulcsot, én is villámgyorsan az eladóhoz fordultam:

— Kérem a férfimosdó kulcsát! — Szinte sziszegtem szerencsétlen csajnak, mert egyszerre igyekeztem halk lenni; figyelni a többieket, hogy vajon észre veszik-e a lány távozását; illetve a botladozó gyönyörűmet is aggódva vizslattam fél szemmel, azért fohászkodva, hogy ne essen össze, amíg utol nem érem...

Alig kaptam a kezembe a kis fémtárgyat, máris egy aprót biccentve, a csajra rá sem nézve indultam Lexa után. Az ajtóból még egyszer gyorsan végigpásztáztam a többieket, de senkinek sem tűnt fel a hiányunk, így valamivel nyugodtabban mentem tovább, a kulcsot egyszerűen zsebre vágva.

Az épület sarkánál épphogy befordultam, amikor láttam Lexát a falnak tántorodni... Egy másodperc alatt kaptam el a derekát, és tartottam meg az erőtlen, reszkető kis testet.

— Ne félj, foglak! — suttogtam lágyan.

— Louis, te teljesen megvesztél?! — fordult meg azonnal, és rémülten pillantott a bejárat felé.

— Ne aggódj, senki sem vette észre, hogy utánad jöttem — nyugtattam halványan elmosolyodva, majd magammal húztam az épület mögé. — Gyere!

Amikor elengedtem a kezét, Lexa a mosdókhoz vezető folyosó ajtaja mellett a fal tövébe rogyott, és szorosan átölelte a lábait.

Bezárkózik — állapítottam meg magamban, fájdalmasan bólintva. — De mondjuk meg is értem...

Ennek ellenére nem adtam fel, hanem leguggoltam elé, és aggódva fürkésztem az arcát.

— Állj fel, Lex, gyere, és lélegezz mélyeket — kértem végül, miközben a karjainál fogva felsegítettem. — Nézz a szemembe! Ez az, engem nézz! Nem fogsz hányni, rendben? — Próbáltam nyugtató hangon ismételgetni ezeket, bár a torkom elszorult. Tőlem undorodik, tudom jól!

Könnyes tekintete az enyémbe fúródott, miközben még mindig a hasát szorongatta, émelygése jeléül.

— Ennyire? — kérdeztem felsóhajtva, és rettegtem az igenlő válaszától.

— Nem fogok hányni — rázta meg a fejét váratlanul, a hasát is elengedve, amivel egy szikrányi reményt nyújtott nekem. De ha csak kínozni akar ezzel, aztán pedig a földbe tipor, azt is megérdemelném...

— Lehet, hogy a jelenlétem is fenntartja nálad az ingert... — húztam el a szám keserűen. Tudatni akartam vele, hogy nagyon is sejtem, milyen egy szarházi alaknak tart...

Lex erre összerándult, amit sehogyan sem tudtam értelmezni. Lehet, hogy az a baja, hogy ennyire nyilvánvaló számomra a rólam alkotott véleménye?

— Nem! — vágta rá azonnal, mire én halványan elmosolyodva felnéztem rá. Édesem, hiába tagadod le, sajnos tudom, hogy meggyűlöltél már, legalább egy kicsit, ha ugyan még nem is teljesen...!

— Tényleg hányingerem van, de nem feltétlenül tőled... — próbált volna győzködni. — Inkább csak... izé...

— Tőlem — bólintottam, a sorsomba beletörődve.

Annyi lányt kihasználtam és megbántottam a múltban, itt az ideje, hogy visszakapjak egy kicsit a fájdalomból!

— Inkább attól, amit Niall mondott... — rázta meg a fejét, de végül a száját elhúzva fejezte be a mondatot, ami engem igazolt. — Attól, amit Niall mondott... Rólad...

Keserűen elmosolyodva lehajtottam a fejem, próbáltam összeszedni magam egy kicsit, hogy minimális könnyezéssel, lehetőleg ne remegő vagy elcsukló hangon elmondhassam neki még egyszer, hogy mennyire szeretem. Úgy fair, ha tudja, hogy mit jelent nekem... Tudnia kell, hogy Ő a mindenem.

Végül nagy nehezen megembereltem magam, mélyen a szemébe néztem, és tettem felé egy apró lépést. Azonnal hátrálni akart, teljesen a falhoz lapult, amivel már azelőtt legyőzött, hogy felmehettem volna a pályára.

— Nézd, Lex, elképzelni sem tudom, hogy most mi a véleményed rólam... Tudom, hogy elég rosszul áll a szénám... — sóhajtottam fel megadóan.

Mindent egy lapra tettem fel, mert tudtam, hogy már mindegy... Önzően hangzik, de legalább megkönnyebbülök, elvégre azt világossá tette az előbb, hogy neki bármit mondok is, számára az már semmit sem jelent. Leírt, de megérdemlem.

Még egyszer végigfutott az agyamon, hogy belehalok, ha elveszítem, és ezért talán jobb lenne, ha elhalasztanám a tisztázó beszélgetést, de végül meggyőztem magam, hogy neki jobb lesz, ha előbb túlesünk rajta.

Az a tudat, hogy elbuktam, megőrjített, de már nem tehettem semmit. A múltam olyan, amilyen, és az esélyem arra, hogy Őt megérdemeljem, nem a nullához tendál, mint eddig, hanem konkrétan mínuszba ment át a ma reggeli telefonálós-Karen-akcióval...

Nem fog megbocsátani, érzem, bár ennek az esélye egyébként is milliomod része lenne a szinte biztos végkimenetelnek, vagyis hogy a fejemhez vágja, mekkora egy pöcs vagyok...

Mégis, ha már szerelmes vagyok, az őrült jelző is igazán adja magát, ezért végül erőt vettem magamon, és a tekintetünket összekapcsolva megszólaltam:

— Lex, én... — Eddig jutottam, mert már a nevét kimondva elcsuklott a hangom, mire ő egy nagyot nyelt.

— Tegnap, Holmes Chapelben merő véletlenségből Casanovának neveztelek, és még csak a szemed se rebbent tőle... Most, a kocsiban Niall hívott ugyanígy, és te szinte rettegtél, amikor rád néztem! — suttogta remegő hangon, az arcát végigszántották a könnycseppek.

(130.fejezet – a szerk.)

Legyőzött, végleg, így aztán az agyamat parkolópályára téve hagytam, hogy a szívem kimondassa velem mindazt, amit talán nem feltétlenül terveztem eredetileg...

— Tudnod kell, hogy amióta megismertelek, számomra nem létezik más! Te vagy minden gondolatom, és ha nem ölelhetlek, vagy legalább láthatlak Téged egyfolytában, akkor úgy hiányzol, hogy az már fáj... Tisztában vagyok azzal, hogy nem érdemellek meg, mert te annyira gyönyörű vagy, kedves, okos, és ártatlan, akit én már csak azzal is megrontok, ha ránézek... De mégis, képtelen vagyok befolyásolni az érzéseim, amióta először megláttalak, mindenki más megszűnt számomra, Te vagy egyedül a mindenem! Sajnálom, hogy akaratomon kívül ennyiszer megbántottalak, ez az utolsó, amit érdemelnél... És hidd el, ha jóvátehetném valahogy, megtenném! A múltamon is sok mindent változtatnék, de képtelenség... Nem vagyok büszke arra, ahogy éltem, és ahogy bántam az emberekkel... khm... a nőkkel... Ha tehetném, mindegyiküktől bocsánatot kérnék, legfőképp attól a 15 lánytól, akik nekem adták a szüzességüket, én pedig csak ugyanúgy kihasználtam őket, mint a többieket... Rengeteg lányon átmentem, akár egy buldózer, és vissza sem néztem, hogy felmérjem az okozott kárt... Eltűntem reggelre, a legtöbbjük nem is látott józanul, és körülbelül csak a gyűrött ágyneműből tudhatta, hogy egyáltalán ott voltam... Akikkel pedig esetleg több alkalommal kavartam, ők sem érdemelték meg azt a bánásmódot, ahogy kezeltem őket... És igen, tényleg megcsaltam Eleanort is... Emlékezhetsz arra, amikor Hawaii előtt szakított velem, azzal az indokkal, hogy megcsalt... Én teljesen kibuktam rajta, te pedig sajnáltál, és próbáltál meggyőzni arról, hogy nem is érdemel meg engem... Igazából hazavágta a dolog az önbecsülésem, de abba bele sem gondoltam akkor, hogy ő is ugyanígy érzhetné magát, ha tudná az igazat... Illetve, hogy bárki más így érezhetné magát! Csak az foglalkoztatott, hogy valakinek nem voltam elég jó, és soha nem is néztem a történteket sem Eleanor, sem a korábbi csajaim szemszögéből... Elképesztően önző voltam, ez az igazság! Illetve, még most is az vagyok, bár igyekszem változtatni ezen, de nem könnyű, Lex! Sajnálom, hogy amikor félreértettem Hawaii után azt, hogy te szakítottál volna Harryvel, ő meg lesmárolt, akkor bosszúból gyorsan újrakezdtem inkább Eleanorral, csakhogy hátha a féltékenység majd ráébreszt, hogy mit veszítesz velem... Azt gondoltam, hogy Eleanor meg tartozik nekem ennyivel, ha már megcsalt... És emiatt jutottunk idáig... Én... én tényleg kicseszett önző vagyok, és ezt rengetegen tanúsíhatják is...

(Eleanorral szakítás: 47.fejezet – a szerk.)
(Eleanorral újra összejövés: 84.fejezet – a szerk)

A könnyeim patakokban folytak az arcomon, képtelen voltam megálljt parancsolni nekik. Lexa szintén könnyezett, de nem szólt egy szót sem, csak nézett fel rám hatalmas szemekkel, és próbálta felfogni mindazt, amit rázúdítottam.

Amikor láttam felvillanni egy már várt kérdést a tekintetében, felsóhajtva megvontam a vállam.

— Tudom, hogy érdekel, de fogalmam sincs, hányan voltak... — vallottam be. — Ha ez jó pontnak számíthat, nem striguláztam...

A pillantása változott egy kicsit, de én továbbra is olvastam benne.

— Igen, több mint száz... — sütöttem le a szemeimet, ő pedig élesen beszívta a levegőt, de nem szólt semmit, majd a tekintetében újabb kérdés villant.

— Nem, nem voltak kétszázan! Valahol akörül, de annyian azért nem — ismertem be halkan, mire bólintott, hogy tudomásul vette.

— Én tényleg nem vagyok erre büszke, Lex — nyomatékosítottam mélyen a szemébe nézve. — De őszintén szeretlek Téged! És tudod mit? Sohasem dugnálak meg! Egyszer majd, ha hagyod, szeretni akarlak, úgy, ahogy még soha senkit ezelőtt... 

— É-én nem vagyok olyan lány, mint azoknak a nagy része, akikkel voltál, Louis... — motyogta remegő hangon. — Nekem nincs semmi tapasztalatom, tudod nagyon jól...

— Viszont nekem csak te kellesz, gyönyörűségem! Te vagy az egyetlen, aki számít, érted? — bizonygattam.

— Az az édeshatos... és még ki tudja... annyi lánnyal voltál... — sóhajtott fel elkeseredetten.

— Tudom — bólintottam, lehunyva a szemeimet.

— És annyira fáj az a tudat, hogy ennyi lány volt közelebb hozzád nálam... — ismerte be.

— Fáj? — kérdeztem vissza halkan, újra a szemeibe nézve, az utolsó reménysugárban megkapaszkodva. — Azért fáj, mert fontos vagyok neked, igaz? — Szinte könyörögtem az igenlő válaszért.

— Rettentően fáj — suttogta, és lassan újra könnycseppek gurultak végig az arcán.

— Ha változtathatnék ezen, hidd el, megtenném, részben azért is amit már mondtam, de legfőképpen azért, hogy eltöröljem a fájdalmadat — bizonygattam. — Számomra csakis te létezel már, Lex! Én... én nem akarlak elveszíteni, gyönyörűm! — suttogtam kétségbeesetten, és a két tenyerembe fogtam az arcát, letörölve a könnyeit.

Néztem a hivogató, lágy, remegő ajkakat, és megbabonázva simítottam végig rajtuk a hüvelykujjammal, mire Lexa torkából egy sóhaj tört fel.

— Mondj valamit, kérlek! — esdekeltem, mert éreztem, hogy közel a vég. Tudni akartam, hogy mit gondol rólam pontosan. — Könyörgöm, Lex, akármit! Mondd, hogy szeretsz; mondd, hogy utálsz! Csak mondj valamit, kérlek!

— Louis... — lehelte hangtalanul, a szemeit lehunyva, tovább könnyezve.

— Kérlek! — nyöszörögtem elkeseredetten.

— Louis, én... — suttogta, és megrázta a fejét. Ahogy felnézett rám, a pillantásában ezernyi érzelem váltakozott, én pedig képtelen voltam rájönni, hogy mit akar... Csak azt tudtam, hogy én mit.

— Gyönyörűm... — Amikor kimondtam a nevét, egész testében megremegett, és a könnyei megsokszorozódtak.

Nem bírtam tovább, olyan szenvedéllyel tapadtam az ajkaira, ahogy csak tudtam, és igyekeztem minden szerelmemet belesűríteni abba az egy csókba, ami talán az utolsó lehet Vele...

Az egész bensőm remegett, a reakcióját várva, és a félelmem lassan beigazolódni látszott, amikor megéreztem két apró tenyerét a mellkasomnak feszülni, hogy ellökjön magától.

Aztán váratlanul csoda történt, számomra legalábbis hihetetlennek tűnt a dolog... A két, eddig engem hátrafelé nyomni próbáló kéz egyszer csak a felsőmbe markolt, szinte kétségbeesetten, és előre húzott, mialatt az idáig sikertelenül ostromolt ajkak nemcsak hogy elváltak egymástól, nekem utat engedve, hanem egy forró nyelv siklott át a számba, a párját keresve...

Annyira ledöbbentem, hogy egy kis ideig még viszonozni is elfelejtettem az idáig oly’ vágyott csókot.

A tenyereim továbbra is a lány arcát fogták közre, így éreztem, amikor még jobban megsokszorozódtak a szeméből áradó forró könnycseppek, amik aztán a kezeimen folytak végig, égető csíkokat hagyva maguk után a bőrömön...

A szívem hevesen vert, szinte ki akart ugrani a mellkasomból, a vér száguldott az ereimben, a nyelvem szenvedélyes táncot járt az időközben teljesen hozzám simuló Lexáéval... Tökéletes pillanat volt, és én azt kívántam, bár így maradhatnék az idők végezetéig.

De váratlanul közeledő léptek zaja férkőzött be a tudatomba, amitől én akaratlanul is megfeszültem, és mielőtt feleszmélhettem volna, Lexa már ellépett tőlem, mintegy felocsúdva a kábulatból. 

Amikor pedig az épület sarkánál feltűnt egy göndör fürtös fej, megadóan felsóhajtottam. Innentől labdába sem rúghatok...

— Sose felejtsd el, hogy mennyire szeretlek, rendben, gyönyörűm? — suttogtam az újból falhoz lapuló lánynak, és gyengéden végigsimítottam az arcán.

— Lex? — kérdezte Harry, óvatosan megköszörülve a torkát.

— Hazz... — nyögött fel erre, és sírva fakadt, tenyerébe rejtve az arcát.

A fiú egy másodperc alatt az ölelésébe zárta a zokogó lányt, aki könnyeit szabadjára engedve szorította magához a megmentőjét. Ha Harry nem jön, ő elveszik, ezt mindhárman tudtuk.

— Te vagy a mindenem — súgtam, gyengéden megsimogatva a Hazza felsőjét kétségbeesetten markoló finom kezet, aztán lehajtott fejjel elindultam vissza, a benzinkút bejáratához.

*** --- ***

Lexa szemszöge:

A tudat, hogy Louis is ugyanúgy könnyezik, mint én, rettentő fájdalmat okozott, és bármire hajlandó lettem volna azért, hogy ezen változtathassak... Ez pedig valahol rémisztő és érthetetlen volt számomra, elvégre az ész azt diktálná, hogy utáljam azért, amit rólam mondott reggel a telefonba Eleanornak, és azért, amiért szinte minden jel arra utal, hogy csak a szexre hajt... De a szívem még így is egyedül érte dobogott.

Amikor pedig a számra hajolt... végem lett.

A csókja égette az ajkaim, és a vágy minden gondolatom ellenére is hatalmába kerített, én pedig behódoltam a nálam sokkal erősebb késztetésnek... Onnantól az eddig ellene küzdő kezeim egyszerre eszközzé váltak arra, hogy a szeretett test közelebb lehessen az enyémhez, az eddig ostromlott szám önálló életet kezdve elnyílt, így már meg sem lepődtem, amikor azon kaptam magam, hogy a nyelvem az övét keresi, elhozva ezáltal számomra a végső ítélet pillanatát.

Az, amit a történtek ellenére a szívemben éreztem, segített megbizonyosodnom arról, hogy bármekkora őrültség is, én örökké Louisé maradok, mert az iránta érzett szerelmem senki, sehogy nem tudja tönkretenni.

A csókja olyannyira az eszemet vette, hogyha ott helyben arra kér, hogy menjünk tovább, képtelen lettem volna reálisan végiggondolni a dolgot, sőt, még élveztem is volna, ha nekiáll levetkőztetni... A testem teljesen kontrollálhatatlanná vált a karjaiban, az irányítás egyedül az ő kezébe került.

A csók viszonzása volt a kritikus pont számomra, onnantól igazából én már elvesztem, és csak hagytam, hogy sodorjon a szenvedély, amit Louis ébreszt bennem minden alkalommal.

Érzékeltem, ahogy Lou váratlanul kizökkent valamiért, amitől nekem végre újra lett némi közöm a külvilághoz... Amikor pedig én is meghallottam a közeledő lépteket, automatikusan eltávolodtam Louistól.

Hátrébb lépve kezdtem aztán csak ténylegesen tudatában lenni annak, ami az előbb történt, és onnantól teljes kétségbeesés lett rajtam úrrá... Mégis hogy lehetek ennyire sebezhető és befolyásolható a közelségétől?!

Amikor az épület sarkánál feltűnt Harry, Louis beletörődése jeléül felsóhajtott.

— Sose felejtsd el, hogy mennyire szeretlek, rendben, gyönyörűm? — fordult még oda hozzám, és gyengéden végigsimított az arcomon. Az érintése úgy égette a bőröm, ahogy a szemeimet a gyülekező könnycseppjeim.

— Lex? — nézett rám kíváncsian a göndör hajú, óvatosan megköszörülve a torkát.

— Hazz... — nyögtem fel végül megadóan, a küzdelmet feladva, és a tenyerem mögé bújva zokogni kezdtem.

A fiú egy másodperc alatt mellettem termett, és az ölelésébe zárt, én pedig kétségbeesetten szorítottam magamhoz a mentsváramat. A mellkasába fúrtam az arcomat, és hagytam, hogy a könnyeim eláztassák a felsőjét.

— Te vagy a mindenem — súgta Louis búcsúzóul, gyengéden megsimogatva a Hazza pólóját markoló kezem, aztán elment, minket magunkra hagyva. A fejemben tovább visszhangzó szavaiból kicsendülő fájdalomtól még jobban összeszorult a szívem, és a könnyeim megsokszorozódtak.

Teljesen össze voltam zavarodva, fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene tennem.

Hosszú percekig álltam Harryt szorongatva, aki csak lágyan simogatta a hátam, és ezredszer is a fülembe súgta, hogy minden rendben lesz, és hogy mindig számíthatok rá.

Végül valahogy erőt vettem magamon annyira, hogy elléptem tőle, és könnyektől maszatos arccal, nagyokat szipogva felpillantottam rá.

— Mi történt köztetek az előbb, cicám? — kérdezte halkan, aggódva fürkészve a vonásaimat.

— A-az, amit Niall mondott róla a kocsiban... a-az mind igaz... — leheltem megtörten.

— Az is igaz, hogy a bátyád joggal óv a „fajtájától”? — vonta fel a szemöldökét kíváncsian Hazz.

— A-azt nem tudom... — sütöttem le a szemeimet. — É-én nem akarom, hogy igaz legyen! Louis... ő nem olyan! — nyögtem fel elkeseredetten, és néhány könnycsepp buggyant ki a szememből. — Vagyis azt hiszem, hogy nem olyan... — tettem még hozzá csendesen.

— Mit mondott most neked? — kérdezte újból Harry.

— Te is hallottad a lényeget... hogy... hogy szeret — suttogtam.

— És hiszel neki? Bízol benne? — sorolta Hazza, mélyen a szemembe nézve.

— N-nem tudom... — nyöszörögtem.

— Miért nem? — A tekintetén láttam, hogy most őszintén megdöbbentettem.

— N-nem tudom, mert... mert reggel... — próbáltam megmagyarázni neki a dolgot.

— Mi történt reggel?! — csapott le azonnal, ijedten. — Bántott?!

— Nem! — vágtam rá gyorsan, aztán helyesbítettem — Vagyis nem akart...

— Megölöm! — sötétült el Harry tekintete. — De legalább mondd el, miért tépjem le a tökeit!

— Várj csak, Hazz, ugye nem gondolod, hogy fizikálisan bántott?! — esett le hirtelen.

Harry inkább hallgatott, ami minden szónál beszédesebb volt.

— Arra képtelen lenne! — tiltakoztam.

— Én is így gondolom — bólintott Hazza komoran. — Mert szeret téged! Csak éppen... ahogy mondtad, hogy reggel történt valami, ami miatt nem bízol benne teljesen... ami miatt nem hiszel el neki mindent... és azok után, hogy „éppen tegnap délután kapta tőled élete legnagyobb orgazmusát” — idézte szószerint Louist, ujjaival idézőjeleket rajzolva a levegőben. — Szóval, azt hittem, hogy esetleg reggel nem bírta türtőztetni magát, és... érted... — pirult el.

— Nem, dehogy! — ráztam meg a fejem hevesen, majd nagyot sóhajtva belekezdtem a mesélésbe. — Csak... Gemmával korán keltünk, és amikor lefelé mentünk a lépcsőn, meghallottuk, ahogy Eleanorral telefonál... Olyanokat mondott neki, hogy mennyire szereti, hogy mennyire hiányzik neki, hogy mennyire kívánja... — itt egy pillanatra megbicsaklott a hangom. — Aztán nekiállt ecsetelni, hogy nem létezik számára más, hogy ő neki az egyetlen...  És amikor El rólam kérdezhette, rögtön kiröhögte, mert hogy én nem érhetek fel Eleanorhoz... Utána pedig beismerte, hogy „bejövök neki, de mondjuk kinek nem”... Bizonygatta, hogy nem feküdt le velem, és hozzátette, hogy attól, hogy megdugna, még nem biztos, hogy meg is teszi... De a vége... a vége volt a legszörnyűbb... — sírtam el magam.

— Mondd ki, Lex, megkönnyebbülsz! — biztatott Harry, bár ő is le volt sújtva.

— „Pontosan, bébi, ez a férfiagy! Lexa csak szimplán dögös, ergó nem dobnám ki az ágyamból! Annyira azért néz ki jól, hogy minden normális pasi elkapná egy körre! Egy pár alkalomra bárkinek jó lehet!” — idéztem fel a lelketlen szavakat, aztán zokogva Hazz karjai közé bújva kerestem menedéket a világ kegyetlensége elől.

(132. fejezet – a szerk.)

Hosszú percekig álltunk összeölelkezve, engem szinte Harry tartott meg, különben összeestem volna.

— E-ezt nem értem... — ismételgette közben folyamatosan Hazza, tehetetlenül rázva a fejét.

Amikor valamennyire megnyugodtam, a falhoz hátráltam, és nemes egyszerűséggel leültem a tövébe, oda, ahonnan Louisval indítottam nemrég, Harry pedig gondolkodás nélkül huppant le mellém.

— Nagyon szeretem őt, Hazz, de ezt hallani... leírhatatlanul rossz volt, tudod? — suttogtam elhaló hangon.

— Itt valami nagyon nem stimmel...! — ismertette végül pár perc hallgatás után az álláspontját Harry. — A nyakamat tenném rá, hogy soha egyetlen lány sem volt olyan fontos neki, mint te, és arra is megesküdnék, hogy szerelmes beléd... De akkor miért zagyvál ilyeneket néhanapján?!

— Megkérdeztem utána, és azt mondta, hogy csak le akarta koptatni Elt... De engem ne nézzen hülyének! Semmivel sem tartozik neki, a csaj örülhet, hogy Louis nem dobja ki, gyerekestül! Ó, és a telefon beszélgetés legeslegvégét majdnem elfelejtettem...! Addig bírtam, amíg azt nem mondta, hogy a fotóira veri ki éjszakánként...

— Maximum jobb híjján, miután nem sikerült téged ágyba dumálnia! — csóválta a fejét Hazz, mire elnevettem magam.

— Én is pontosan ezt gondoltam akkor, ott állva... — magyaráztam vigyorogva.

— Örülök, hogy így feldobtalak! — vidult fel rögtön Harry is.

— Gemma egyébként utána rosszabbul bánt vele, mint egy szigorú katonatiszt a lusta, fegyelmezetlen katonával... Fel is pofozta helyettem párszor! — meséltem elmosolyodva.

— Gem már csak ilyen! — nevetett fel Hazza. — Kicsit gáz rám nézve, de engem is így védett mindentől annak idején... Nagyon gondoskodó és anyáskodó tud lenni, amivel régen az őrületbe kergetett! — mosolyodott el, a hangjában a nővére iránti végtelen szeretet érződött.

— Nagyon megszerettem őt — vallottam be mosolyogva.

— Gondoltam, hogy jól ki fogtok jönni — bólintott Hazza egyetértően.

— Akkor gondolkodtál ezen, amikor még jártunk, ha jól sejtem...? — puhatolóztam.

— Talán... — pirult el Harry, aztán mélyen a szemembe nézve folytatta. — Tudod, akkor annyiszor elképzeltem, hogy hazahozlak bemutatni, és biztos voltam abban, hogy imádni fognak téged... — vallotta be, majd felnevetett. — És láss csodát, így történt!

— Leszámítva, hogy már nem vagyok a barátnőd... — biccentettem halványan mosolyogva.

— Nekem mondod?! — nyögött fel, mire oldalba böktem.

— Szeretlek, Hazz — nyomtam végül meghatódva egy cuppanósat az arcára.

— Én is téged, cica! — vigyorgott rám, aztán elkomolyodott. — De tényleg, Lex, majdhogynem jobban, mint amikor együtt voltunk... És ez fura...

— Mondjuk úgy, hogy mostanra kiforrott és mindkettőnk lelkében a helyére került a kapcsolatunk — mosolyogtam rá, amit gödröcskéi felvillantásával viszonzott.

— És megnyugodtál azért valamennyire? — kérdezte óvatosan, mire hálásan bólintottam.

— Köszönöm, Hazz — hajtottam a fejem a vállára, és felsóhajtottam. Tényleg jobban éreztem magam valamivel, a lelkem legalábbis mázsás súlyokkal lett könnyebb.

Akaratlanul is elmosolyodtam, olyan meghitt pillanat volt, ott ülve, a fal tövében, Harrynek dőlve, és tudtam, hogy erre egy életen át emlékezni akarok, és fogok is. Elvégre, ki tudja, mikor lehet részünk újra ilyenben, ha már egyszer a terveimet követve hamarosan lelépek Louis miatt...

Louis szemszöge:

Miután otthagytam Lexát Harryvel, egyszerre éreztem mérhetetlen megkönnyebbülést, és fojtogató félelmet... Mi van, ha ezúttal örökre elveszítettem?!

De legalább elmondtam neki mindent, amit akartam! — próbáltam nyugtatni magam gondolatban.

Amikor elértem a benzinkút bejáratához, habozás nélkül léptem be az ajtón, és a feltűnést szerencsésen elkerülve szótlanul visszaálltam az újságos polc meletti hűtő elé, ahonnan nemrég még Lexát figyeltem, hogy valahogy alkalmat keressek egy négyszemközti beszélgetésre vele.

A srácok továbbra is elmélyülten válogattak ugyanabban a sorban, Tori és Danielle pedig a magazinokat bújták, mintha mi sem történt volna.

Ezek szerint egyedül Harry jött utánunk, a többiek figyelmét sikeresen elkerültük — összegeztem magamban, valamivel nyugodtabban.

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mire a fiúk végre kezdtek a pénztár felé szállingózni, hogy egyenként felvásárolják az árukészlet felét (...), a két lány pedig lassan dűlőre jutott az újságok megvétele kapcsán. Én csak némán álltam továbbra is ugyanazon a helyen, várva, hogy induljunk végre, amikor mégiscsak eszembe jutott valami...:

— Louis, bazmeg, te ittál, vagy mi a jó isten van?! — támadt nekem azonnal Niall, ahogy kiszálltunk az autóból.

— Nem is rossz ötlet, majd most veszek magamnak valami piát — mormogtam magamban, miközben automatikusan szorosan az én gyönyörűm mellé léptem, hogy érezhessem a közelségét.

Felidéztem a szőke ír zseniális tippjét, és azonnal a szeszes italok pultja felé vettem az irányt.

Részegen nem vezethetek, tehát biztosan közelebb ülök majd az én gyönyörűmhöz! — gondoltam végig lelkesen, mialatt a szemeimmel már a készletet mértem fel.

Végül egy üveg whisky mellett döntöttem, és miután körbenézve láttam, hogy a többiek már kimentek a kocsihoz, elégedetten indultam én is a pénztárhoz.

— Jó napot, uram! — mosolygott rám elpirulva az eladólány, a szemeiben huncut fény csillogott.

Kifejezéstelen arccal biccentettem neki, és a pultra tettem a szerzeményem.

— Óhajt még valami mást is esetleg? — kérdezte nagyon is félreérthető hangsúllyal, a pilláit rebegtetve, kicsit közelebb hajolva hozzám a pénztár felett, hogy betekintést engedjen a dekoltázsába.

— Nem, köszönöm — válaszoltam gépies hangon, nem élve a felkínált lehetőséggel. Nem mentem bele a játékba, mert teljességgel hidegen hagyott. Legalábbis ő...

— Egészen biztos, uram? — harapott bele „csábítóan” az alsó ajkába.

Kedvetlenül biccentettem neki még egyet, de kezdett felidegesíteni azzal, hogy vesztegette az időm.

— Akkor, ha nem bánja, a mosdó kulcsát azért még visszavenném... — kacsintott rám, és már indult, hogy a pultot megkerülve „megmotozhasson”, ám én szó nélkül, fapofával a whisky mellé csaptam a zsebemből előhalászott kulcsot.

A lány arcáról lehervadt a mosoly, a remény lassanként eltűnt a szemeiből, és kelletlenül bólintott.

— Megértettem a célzást, és elnézést — motyogta megsemmisülten, aztán inkább lázasan pötyögni kezdett a pénztárgépen.

— Ezt te sem gondoltad komolyan! — csattant fel hirtelen mögöttem Lexa, az én szívem pedig hevesen kezdett verni, és akaratlanul is elvigyorodtam. Csak nem ok nélkül lettél féltékeny, gyönyörűm?!

Azonban, amikor a lány a fejét hitetlenül rázva elvette a pultról a whisky-s üveget, minden reményem elszállt. A picsába is!

— Sajnálom, de az úr semmit sem óhajt venni! — fordult az eladólányhoz, mielőtt még véglegesíthette volna a vásárlást.

— Visszateszem — vette ki Lex kezéből a piát Harry, és már sarkon is fordult, hogy véghezvigye az újabb hőstettét. Halleluja!

— Én csak... — vakartam meg a tarkómat zavarba jőve, fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene mondanom neki.

Azt viszont világosan láttam, hogy Lexa szemeiben két érzelem váltakozott, az egyik megdobogtatta a szívem, míg a másiktól elfacsarodott. Végül azonban csak csalódottan megrázta a fejét, aztán az ajtó felé biccentett, de egy szót sem szólt. 

— Jól van... — sóhajtottam fel, és engedelmesen a kocsihoz indultam.

— A mihamarabbi viszontlátásra, uram! — szólt még utánam a csajszi, mire én csak hátra sem nézve intettem egyet a kezemmel, aztán kiléptem az épületből.

Ezt a pechet!

*** --- ***

Lexa szemszöge:

Amikor Harryvel beléptünk a benzinkút boltjába, már egyedül Louis tartózkodott csak benn, de ő is épp a pénztárhoz igyekezett.

Akaratlanul is elmosolyodtam a láttán, és valahogy egyszerre kimelegedtem, míg a szívverésem lassanként megduplázódott. Na igen, a testem még tisztán emlékezett a nemrég elcsattant csókunkra...

Harry vigyorogva oldalba bökött, én pedig tudva, hogy lebuktam, elpirulva hajtottam le a fejem. A zavarom azonban hamar elillant, amikor megláttam, hogy Louis egy üveg whisky-t pakol fel a pultra, a pilláit rebegtető eladólány pedig nyálcsorgatva, szégyentelenül mustrálja a mit sem sejtő fiút.

Már dühösen indultam volna, hogy megtépjem azt a kis ribancot, amikor Hazz visszarántott.

— Hékás, lassan a testtel! Győződj meg inkább arról a saját szemeddel, hogy bízhatsz-e benne! Nem tudja, hogy te idebenn vagy, és régen tutira nem hagyott volna ki egy ilyen alkalmat! — súgta Harry, miközben a csaj szépen lassan Louis képébe tolta a melleit. Ribanc!!

Ökölbe szorított kezekkel figyeltem őket, de azért valamennyire megnyugtatott, ahogy Lou aprókat biccentve próbálta minél előbb letudni a vásárlást, szinte egyszavas válaszokra sem méltatva a „hódolóját”.

— Megmondtam! — vigyorgott mellettem Hazza. — Szarik a csajra, csak te kellesz neki! Fogadok, hogy most is azon agyal, hogy te mit gondolsz róla a történtek fényében!

Amikor a lány arcáról lehervadt a mosoly, és a remény lassanként eltűnt a pillantásából, fellélegeztem, kelletlen bólintása után pedig fülig szaladt a szám.

Hiába; a legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység!

Valamit motyogott még, aztán inkább lázasan pötyögni kezdett a pénztárgépen. Az arckifejezése láttán végül már-már megsajnáltam.

Aztán hirtelen tudatosult bennem, hogy mi történik: Louis épp piát vásárol!

— Ezt te sem gondoltad komolyan! — csattantam fel azonnal, és a fejem hitetlenül rázva elvettem a pultról a whisky-s üveget. — Sajnálom, de az úr semmit sem óhajt venni! — fordultam gyorsan az eladólányhoz, mielőtt még véglegesíthette volna a vásárlást.

— Visszateszem — vette ki a kezemből Harry a piát, mire hálásan rámosolyogtam.

— Én csak... — vakargatta a tarkóját Louis zavarba jőve, de látszott, hogy semmi értelmeset nem tud kinyögni hirtelenjében.

A szívemben kíméletlen csata dúlt: az egyik pillanatban legszívesebben a karjaiba vetettem volna magam, hogy ott folytassuk a csókolózást, ahol sajnálatos módon félbemaradt; a következő pillanatban pedig újra a csalódottságé és a döbbeneté lett a főszerep.

Lehet, hogy mondanom kellett volna neki valamit, de végül csak szomorúan megráztam a fejem, aztán az ajtó felé biccentettem, hogy menjünk inkább.

— Jól van... — sóhajtott fel megadóan Louis, és elindult kifelé.

— A mihamarabbi viszontlátásra, uram! — szólt még utána a csajszi, mire én gyilkos tekintettel meredtem rá, ő azonban csak Louist bámulta vágyakozva, az arcán mérhetetlen csalódottsággal.

— Ó, basszus, hogy milyen kerek... — sóhajtott még fel magában, vágyakozva, mire a tekintetem automatikusan a távozó Louis fenekére siklott.

Hát, mit ne mondjak, nem állt rajta rosszul a nadrág... De akkor is! Ez a csaj csak ne fantáziáljon az ÉN LOUM seggéről!!

— Tessék — vágtam le a pultra dühösen a női mosdó kulcsát, aztán sarkon fordultam, hogy otthagyjam, és büszke voltam arra, hogy kibírtam, hogy ne tépjem meg.

— Ne haragudjon, de ha szabad megkérdeznem, jobban van már? — szólt utánam kedvesen, én pedig egy nagy sóhajjal próbáltam lenyugtatni magam. Jobban járt volna, ha hagy elmenni...!

Remekül voltam, aztán megláttam, hogy veszélybe kerül valami, ami az enyém — néztem rá jelentőségteljesen, mire ő fülig vörösödött.

Elégedetten bólintottam, mint aki jól végezte a dolgát, aztán egy utolsó gyilkos pillantás után Harryhez indultam, aki már az ajtóban várt.

— Egyébként, csakhogy tudja, egy pillanatig sem volt veszélyben...! Még a csatamezőre sem léphettem, úgy vesztettem el a háborút! — Hallottam meg még az épületből kilépve a hozzám intézett szavait.

— Tényleg esélye sem volt — helyeselt Hazza, és átkarolt. — Benned legyőzhetetlen ellenfélre találnak!

Hálásan mosolyogtam fel Harryre, aki ezt egy kacsintással viszonozta.

— Na végre, már azt hittem, hogy elvesztetek! — kiáltott oda nekünk a bátyám, majd amikor közelebb értünk, aggódva kezdte el fürkészni az arcomat. — Jól vagy, húgi?

— Minden a legnagyobb rendben — nyugtattam halványan rámosolyogva.

— Akkor jó! — könnyebbült meg Niall.

— Hé, Louis! — lépett oda közben a fiúhoz Harry.

— Mit akarsz még tőlem, Styles?! — nyögött fel erre elkeseredetten.

— A slusszkulcsot — villantott rá egy apró, cinkos mosolyt a göndör hajú. — Én vezetek — tette hozzá, mire Louis hitetlenül megrázta a fejét, aztán amikor ténylegesen felfogta a szavait, végtelenül hálás pillantással nyújtotta át neki a kért tárgyat.

— Ja, és Lex, szerintem felesleges megkérdeznünk a szakértőnk, mert Louis biztosan egyetért velem a válaszban... — fordult hozzám Harry vigyorogva.

— Tessék? Miben? — kérdeztem vissza értetlenül, Louval szinkronban, amin Hazza jót mosolygott magában, de szerencsére inkább nem tette szóvá a kettőnk összhangját.

— Hát a szituációra gondolok, amit az előbb meséltél! Az általad leírt fiú véleményem szerint őszintén szereti a lányt! — nézett rám jelentőségteljesen a göndör hajú.

Louis azonnal rám pillantott, én pedig vörös fejjel bámultam a betont. Harold, az istenért!

Amikor aztán leesett neki a dolog, elvigyorodott, és hevesen bólogatni kezdett.

— Harrynek igaza van, egy ilyen szituációról biztos, hogy egyezik a véleményünk!

Félve pillantottam fel Lou szemeibe, aki halvány mosollyal az arcán figyelt. Amikor a tekintetünk találkozott, a szívem kihagyott egy pillanatra, aztán őrült tempóra váltott, és majd’ kiszakadt a mellkasomból.

— Ha Harry is azt mondja, akkor biztos, hogy a szóban forgó fiú szereti azt a lányt — mondta, én pedig szinte beleremegtem a szavaiba.

Azonban, pár másodperce tartott még csupán az egyre meghittebbé és érzelemdúsabbá váló szemkontaktusunk, amikor valaki hirtelen a másik autó felől kétségbeesetten a nevemet kiáltotta...

A végéért bocsánat, de egyelőre ennyi lett volna :D Szívesen fogadom a tippeket a folytatással kapcsolatban! ;) Remélem tetszett, komizni ér :) :* ♥

7 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Annyira örültem amikor megláttam, hogy van rész!!! Még most se hiszem el!!
    Fffuuuu ez annyira jó rész lett!!!!
    Hazz olyan kis cukii!! Meg természetesen Lou is!
    Kíváncsi vagyok, hogy mikor jön rá erre az egészre a Niall. Remélem végre lebukik Eleanor!!!
    Annyira kár hogy ilyen ritkán van rész! ��������
    Ez a kedvenc blogom. ❤❤❤
    Minden nap reménykedek, és mindig nézem, hogy tettél-e fel részt, de sosincs. ������
    Siess a kövivel!!! ������
    A legnagyobb rajongód: Encsi ��������
    Ui: Mikorra várható a kövi? Már most izgulok!!

    VálaszTörlés
  3. Úristen, el se hittem, hogy van rész!!❤❤❤
    Nem tudok mást mondani, csak a szokásosat: perfekt lett ez a rész is!:$$
    Harryt annyira imádom, Lounak pedig remélem sikerül helyrehoznia a dolgokat:$$ de jó h Hazz mellette áll!!❤
    Remélem hamar lesz kövi, mert nagyon érdekel a folytatás... mindig nézem van-e új:D��

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Mikor lesz új rész??? :(

    VálaszTörlés
  6. Mindjárt julius van es nincs resz
    Lecci siess konyorgom bele fogok pusztulni

    VálaszTörlés